Édesburgonya csíráztatás és nevelés megint… :)
Eljött 2021-ben is a csíráztatás, nevelés, és palántázás ideje. Sajnos az idő gyorsabban telik mint ahogy szeretném, és távol vagyok a telektől ahhoz, hogy minden nap tudjak dolgozni, és írni is róla. Az elmúlt év még mindig a háttérmunkák ideje volt.
Node… ettől függetlenül ültetni szeretnék idén is, hiszen még fontosabbnak érzem azt, hogy magam termeljem meg legalább egy részét azoknak a zöldségeknek amiket majd elfogyasztok. Elképesztő a drágulás amit tapasztalhatunk. Mintha egyes zöldségek már luxuscikkek lennének. Sokaknak sajnos talán már az is.
Ebben az évben most itt is szeretnék egy kis pénzt megfogni, és magam felnevelni azokat a palántákat amiket elültetek. Hozzávetőlegesen 70 palántát szeretnék felnevelni, amihez már most meg kellett tenni az előkészületeket. Két féle édesburgonyát szeretnék nevelni.
- Az egyik a lila héjú, fehér húsú fajtaféle… nevezzük tudományosan lilusz fehérusznak, valójában fogalmam nincs, viszont főzni és akár sütni is nagyon jó.
- A másik pedig a barnás héjú, narancssárga húsú típus. Ez a sárgusz barnusz nagyon jó pürének, nagyon jó sütőtökös ízvilága van.
A múlt évről megmaradt pöttöm termésekből kezdtem a munkát. Szépen kettévágtam őket, hurkapálcát bele, aztán mentek a vízbe:


Ahogy telt az idő, pontosan két hét már nagyon szépen látszottak a jövevények. Viszont van egy probléma is, aminek nem tudom az okát: A narancssárga húsú burgonyák egyszerűen nem növesztenek padawanokat. Nézzétek csak:

Ahelyett, hogy gyökereznének mint a fehér húsúak a narancsok rohadnak azon a részen ahol vízben vannak. Most letisztítottam az elrohadt részeket, és újra vízbe tettem őket. Utána kell járnom, hogy mit kell ebben az esetben máshogy csinálnom. Mindenesetre most eltelt bő két hét után eljött az idő arra, hogy a már nagyobb hajtásokat levegyem, és áttegyem őket földbe, persze még mindig idebent. A terv szerint majd április közepén kerülnek ki földbe, amikor már talán teljesen biztos lehetek abban, hogy nem lesz fagy. Addigra viszont szép erősek lesznek reményeim szerint. Az előkészítés és az első fiatalok elültetése ma történt:



Itt tartok most, és remélem megerednek ezek a palánták is, és jöhetnek az újak. Egy „tesztpéldány” van közöttük, ami semmi másból nem áll, csupán egy kis kocsányból és levélből. Kíváncsi vagyok megered-e. Eleddig 11 van, még 59-re lesz szükségem, és persze még annál is többre, mert szeretnék adni annak aki kér. 🙂